Szilágyi Zsófia Emma: ,,Velem az írás inkább megtörténik” – Beszélgetés Izer Jankával

– 2020-ban az Irodalmi Jelen folyóirat neked ítélte a 2019-es Debüt-díjat, és idén ősszel jött ki az első köteted is, az Ezért nem alszom nálad. Hogy érzed magad, milyen érzések kavarognak benned ilyen mérföldkövek után?

– Hasonlóan, mint a 18. szülinapomon. Azt hittem, hogy mikor eljön a nagy nap, egy csapásra megváltozom én is meg a világ is. Pedig dehogy. Óriási dolog, hogy elég jónak találták az írásaimat az Irodalmi Jelennél a kitüntetéshez, az Előretolt Helyőrség Íróakadémián és a kiadónál pedig a könyv megjelentetéséhez, de nem érzem többnek tőle magamat. Sőt, elbizonytalanított. Nem tudom, miért jobb ez, mint más pályakezdők írásai. Nekem annyi a szerepem, hogy leírom azt, ami belülről jön, aztán kijavítom a nyers szöveget, amennyire csak a szakmai tudásomból futja. Utána viszont már nem látom át, mitől számít jónak vagy rossznak egy-egy írásom. A különbség most annyi, hogy mivel már „letettem valamit az asztalra”, sokkal nagyobb a felelősség. Sokkal jobban számít, milyen munkát adok ki a kezemből. Meg is vagyok ijedve.

Izer Janka | A zarándok

Fehérre meszelt templom fogadott, Árpád-kori, kicsit más, mint amilyennek a képeken látszott. Mellette szabad tér, tető alatt kőoltár, ambó. Három széles padsor félkörben. A középső mögött kis faépítmény, nyilván a világosításnak, hangtechnikának. Kell is, hiszen a zarándokoknak misét, a helyieknek falunapot tartanak itt. A fák között ápolt, rövidre nyírt gyep, hátrébb sás, patak, fahíd vezet át rajta a rengetegbe. Nem csoda, hogy öt falu tartja magáénak, tökéletes itt. Körbejártam mindent.

– A köteted címe már önmagában kifejez egy írói álláspontot. Mit gondolsz, miért nehezebb ma egy nőnek boldogulnia a férfiakkal?

– Ma a férfiaknak is nehezebb a nőkkel. A 21. század egyik sajátossága a válások számának folyamatos növekedése. Emiatt nagyon sok gyerek apa nélkül nő fel, így nincs előtte férfiminta, férfi példakép. A fiúk nem tudják, hogyan kell férfiként viselkedni, a nők pedig, hogy milyen egy igazi férfi. Ehhez még hozzáadódik az, hogy a társadalomnak sincs válasza arra, milyen egy férfi, milyen egy nő, hogyan kell viselkednie. Hiszen már arra sincs egyértelmű válasz, hogy „ki kezdeményezzen?”. Sokszor mindkét fél arra vár, hogy a másik lépjen először. Kész csoda, hogy még vannak, akik Tinder nélkül is képesek ismerkedni. A kötet pont azokat a hülye helyzeteket próbálja összeszedni, amelyek ebből a tapasztalatlanságból, éretlenségből eredhetnek. Beleépítve azt a menekülést is, amit a sorozatos kudarc vált ki a fiatal lányokból.

– A kötetedben hús-vér emberekről, valós szerelmekről, csalódásokról és elkerülhetetlen kudarcokról olvashatunk. Csupa olyan eseményt ábrázolsz, ami bárkivel megeshet és meg is esik. Hogy lehet az, hogy egy nő pontosan tudja, a vesztébe hajt, ennek ellenére mégis belemegy abba a helyzetbe, játszmába, kapcsolatba?

– Nem tudom, hogy általában a nők hogyan működnek. Legfeljebb saját tapasztalatokról tudok beszélni. Viszont eszembe jutott egy idézet egy színdarabból, ami a családon belüli erőszak témáját is érintette. Ott hangzott el az a kérdés, hogy miért marad a nő a párjával, ha az veri? Ennyire szeretné a fiút? „Nem azért. Nem azért maradsz. Azért maradsz, mert az első ütést nem hiszed el. A másodikról azt hiszed, hogy az utolsó. A harmadikról is. A tizedik után már semmit sem hiszel. Bűnjelként hordod a testeden a nyomokat, de nem az ő bűnének érzed, hanem a sajátodnak. Rettegsz, ha látható helyen van, megpróbálod eltakarni kendővel meg napszemüveggel. »Elcsúsztál a kádban«, »leestél a lépcsőn«, mindegy. Még mindig jobb, mint azt mondani, hogy te egy verhető ember vagy. És ha nem mondod ki, akkor azért nem tudsz elmenekülni. Ha kimondod, akkor meg azért. Mert addigra már ilyen kicsi vagy, érted? Próbáld meg kimondani: én egy verhető ember vagyok.” (Topolcsányi Laura)

– Az írás egyfajta színvallás, tulajdonképpen gyónás. Elkerülhetetlen, hogy az ember ne a saját fizikai és lelki állapotáról, ismereteiről, tapasztalatairól beszéljen, hiszen egy író ebből táplálkozik. Ráadásul általában a legintimebb, legérzékenyebb élmények a legérdekesebbek az olvasónak. Ez neked mennyiben jelent problémát?

– Ha az író csak a felszínt kapargatja, írónak nevezhető-e? Van-e értelme egy olyan műnek, ami nem a legmélyebb rétegekben kutakodik? Ezért nem vagyok elégedett nagyon sok írásommal. Rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy az ember igazi íróvá váljon. Még nem tudom, nekem van-e elég.

– Mit jelent számodra az irodalom? Miért tartod fontosnak (ha egyáltalán fontosnak kell tartania egy alkotónak) napjainkban, hogy az emberekkel megossz történeteket?

– Egyáltalán nem tartom fontosnak. Egyszerűen ha valami kikívánkozik belőlem és nem hagy békén, amíg le nem írom, hát leírom. De közben sosem gondolok az olvasóra. A javításnál esetleg, de akkor csak azt vizsgálom, mennyire értelmezhető többféleképpen az adott mondat, mennyire tiszta a karakterábrázolás stb. Az irodalom végtelenül szubjektív dolog, csak nagyon kis mértékben számítható ki, hogy kinek mi és mennyire fog tetszeni. Úgyhogy kár ezen agyalni. Még mindig meglep, amikor kiderül, hogy rajtam kívül másnak is tetszik, amit csinálok. (Nevet.)

– Egy kötetnek a megjelenése nagyon különböző hatással van annak írójára. Valakinél ez egyfajta ideiglenes végszó, és van, akinél egy lendületes antré egy új kötet megvalósításához. Te hogy vagy ezzel? Vannak-e konkrét terveid?

– Konkrét tervem igazából nincs. Ami a következő lépcsőfok, az az, hogy új irányt vegyek az írásaimmal. Azt mondják, a második-harmadik kötetnél dől el, hol is helyezkedik el az ember az írói világban, tud-e újat mutatni. Egyelőre maradok a prózánál, ez biztos, de a többi a jövő zenéje. Nem akarok most semmilyen határozott célt kitűzni, inkább figyelem, hogy mi ihlet meg, mi inspirál. Aztán meglátjuk. Velem az írás inkább megtörténik, mint hogy tudatosan feladatokat tűzzek ki magam elé. Úgyhogy én is kíváncsian várom, mi lesz.