Szalai Klaudia: Blues, libabőr és köntös – Szente Anita kötetbemutatójának margójára

2021. október 30., 07:37

Szente Anita 1995-ben született Székelyudvarhelyen. Diákként festészetet, színjátszást tanult, később diplomát szerzett pedagógiából és biblioterápiából. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem papír- és bőr-restaurátorművész szakos hallgatója, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, az A38 hajó Deck-sorozatának szerkesztője. Novellái, recenziói, naplójegyzetei, interjúi megjelentek többek között az Előretolt Helyőrségben, az Életünkben, a Bárkában, az Irodalmi Jelenben, a Hajónaplóban, a Pannon Tükörben és a Kultúra.hu-n. De vajon hogy látják mások Anitát? Többek között erre a kérdésre kereste a választ Anita Blues, libabőr és köntös című kötetének bemutatóestjén Bonczidai Éva, egykori munkatársa és szerkesztője, Nagy Koppány Zsolt, József Attila-díjas író, a kötet szerkesztője, valamint Száraz Miklós György József Attila és Magyarország Babérkoszorúja-díjas író, Anita mentora.

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

„Klaudia, ő itt Száraz Miklós György – beszélgessetek, én elszaladok még pogácsáért” – hangzott a már forgatókönyvszerűen megkomponált mondat. Felkészültnek éreztem magam, hiszen megszoktam a kínos csendek súlyát. Ahogyan azt is begyakoroltam már, hogy milyen kérdésekkel tudom elütni a pogácsahozatal, vagy a következő pohár bor szállításának idejét. Halkan jegyzem meg, ez az út egy perctől egészen egy teljes órányi időintervallumot kitölthet. Poharamat szorongatva a tipikus „Mióta dolgozol itt?; Hol tanulsz?” kérdésekre adható válaszlehetőségek kavarogtak bennem. Talán egy kis félelem is, hiszen mégiscsak egy József Attila-díjas író áll előttem. Majd váratlanul afelől érdeklődött, hogy mely műfajokban érzem igazán otthonosan magam. Egy aprónak s ártatlannak látszó kérdés, amely felfedi valódi arcomat. Hiszen a válaszomban oly sok minden kirajzolódni látszik. Végül válaszoltam: interjú. Miért? Mert megismerek, belelátok, átérzek. Érzelmekkel átitatott szobákban, széken, asztal mellett ülök. Ha kell, papír zsebkendőt tartok, s ha kell, térdeim közé borulva nevetek. De tényleg ez lenne a valódi indoka annak, hogy jobban szeretek interjút készíteni, mintsem kötetajánlókat vagy épp tudósítást gyártani? Az igazság az, hogy az interjú során sokkal nagyobb teret engedhetek a szabad asszociációimnak, ezzel pedig könnyebben sejlik fel egy-egy gondolatom. A gondolatból pedig hamar gondolatspirál lesz, amely egy tömbbé alakulva létrehozza a teljesség igényét kielégítő írást. „Interjú? Az nehéz műfaj. Biztosan ez a kedvenced?”

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

Szente Anita kötetét fogom most kezemben. Kifinomult – Bonczidai Éva szavaival élve –, amolyan „fiatal asszony” tükörképét rejtő borító. Fedele alatt három, gondosan felépített fejezet. Szövegei alaposan megkomponáltak. Sokat közülük többszöri elolvasás ellenére is nehezen fogadok be, mégis azt érzem, hogy hatalmukba kerítenek a sorok. Nem tudom eldönteni, hogy a szöveg perverzitása vagy inkább a finom eleganciával tarkított mondatok ragadják-e meg jobban a figyelmemet. Sűrű, kiszámíthatatlan agyi működés. Megszámlálhatatlan és megfejthetetlen asszociációk. Gondolatspirálok. Blues, libabőr és köntös. Ekképp jellemezném a művet.

Szente Anita | Igen
Itt valami nem stimmel. Habzik. Furcsa szaga van. Talán romlott volt a hús? Nem értem. Komolyan mondom, hogy nem értem. Kezdjünk mindent az elején. Elképzelhetőnek tartom, hogy kislánykoromban a fütyis babát nem én kértem, hanem kaptam. Ajándékba. Komoly célból. Mielőbbi rálátás. Látás, de mire? Hogy én más vagyok, mint ő, s nem azért pisilek ülve, mert úgy kényelmes? Uramisten, a só kimaradt!

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

Kötetbemutatójának tézise mégsem a könyv felépítésére irányult, sokkal inkább arra, hogy megismerjük Szente Anitát. Az írót, a színészt, a táncost, aki mindemellett pedagógus és biblioterapeuta, papír- és bőr-restaurátorművész, szerkesztő, és nem utolsósorban kiváló kolléga. Nagy Koppány Zsolt szerint Anita írói természetrajzának főbb vonásait a teljesen öntörvényű szerző jellemzővel lehetne a legpontosabban leírni. Kinek gondolataiban születik az elképzelés, aki képes figyelmen kívül hagyni, hogy az olvasók érti-e írásait vagy sem. Akinek szépírói tulajdonsága inkább előny, mintsem hátrány, hiszen alkotásaiból érződik az önmarcangolás, a kételyek és a megfelelési kényszer hiánya. Mestere, Száraz Miklós György szerint éppen ezért telt veszekedésektől mentesen Anitával a közös munka. „Hogy voltak-e vitáink? Az elején talán. Amikor még irigyeltem tőle azt a szabadságot, amelyet képvisel. A későbbiekben pedig azért nem voltak vitáink, mert egy általam soha nem járt utat fedeztem fel benne. Egy mester nem azt akarja megtanítani tanítványának, hogy milyenné kell válnia. Sokkal inkább azt, amit diákja még nem tud önmagáról, de a mestere már látja benne.”

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

Anita szabadságvágya irigylésre méltó. Egy fiatal író, aki nem akar megfelelni a társadalom által felállított konvencióknak. Bonczidai Éva az est folyamán rávilágított arra, hogy Anita írásai – mindamellett, hogy sajátos pimaszsággal ellátott szövegek – az ösztönös alkotást sugallják, amelytől kimondottá válik a kimondhatatlan. Arról, hogy miként ismerkedtek meg Anitával, sajátos történetekkel emlékezett vissza. „Emlékszem, Anita egyszer csak megjelent a szerkesztőségünk irodájában, mondván, ő itt szeretne dolgozni. Majd az együtt töltött ebédek s vacsorák sorra követték egymást. Mindezek mellett azonban Anita sajátos távozása is örök emlék lesz számomra. Papírmunkákkal küldtem őt a Petőfi Irodalmi Múzeumba, és soha többé nem tért vissza.”


A kötetbemutatón ízelítőt kaphattunk az Anita által szerkesztett, az A38 hajón futó Deck-sorozatából is, amelyben a zene és a kortárs magyar irodalom találkozásáé a főszerep. Kötetéből vett alkotásait Baricz Gergő zenész-énekes, valamint Usztics Pepe kísérte gitárral. Első kötetes szerző könyvbemutatóján részt venni mindig meghatározó pillanat. Látni rajtuk az izgatottságot, amely olykor félelemmel vegyül. A sorokban helyet foglaló közönséget, a lelkesen pásztázó szemeket. Az ellopott, csintalan mosolyokat, azt, ahogyan büszkén, mégis gyermeki megszeppenéssel szorongatják első művüket, gyermeküket, aki visszavonhatatlanul és örökérvényűen beleírja magát önéletrajzukba. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egy interjúban azt mondta: a magyar nyelv kiválóan alkalmas arra, hogy írjunk rajta. Én pedig úgy gondolom, Anita kötete kiválóan alkalmas arra, hogy ezt cáfolhatatlanul igazolja.

Már nem tudom, hogy mi a kedvencem.