Derzsi Pál: November negyedike

2021. november 06., 10:28
Lovasíjász - Raffay Dávid alkotása

talán most már
hiába röpíti vesszejét az íj
kobaltpáncélokon tompul a hegy
pozdorjájává hull az igaz
inat feszítve a csend
bordák ívén mint nagy madár megül

vagy valami ehhez hasonló lehet
kétségbevonhatatlanul örök
és rettenetes

selyemfű suttogott fülünkbe ahogy kúsztunk
röhej:
a valón taposva
Intsu Tsunnát mímelte minden idegünk
egyszerű volt érthető
önmagát kéjelegte el a halál
szemérmetlenül

Derzsi Pál | Újzsenge
tudod akkor még nem igazáncsak fölkaptam a fejemmagányba ágyazott tetők lándzsáztákcsillagok milliárdjait a választani képtelenben

túl egyszerű most gondolom
hogy kenderáztatók alján algásodott a pólyás múlt
hogy ki nem mondatott a szomorúság
édesanyám édesapám
hallgattatok

pedig
véres pesti vakolat hullt a talpakról Kanadában
s végig az egész lagymatag nyugaton
míg buta hóvattás karácsony-lapok
temették néma pelyheik alá
a vért húst sajtoló iszamos iszonyatot

kakasszóra sem ébredt a széles világ
visszhangtalanul hurcolt a sorsunk
futtattak körbe karikába
gyeplőszárak végén az semmi volt
hogy legyen gyepűkön áthajló tiszta reggel
mindenen homály dobrokolt
nem volt mit tudnunk
s az sem mit soha nem felejthetünk

aj már előre s hátra sem hasít a nyíl
a célba vett szénaboglya rég ellibegett bomlott szeleken
de akkor ott a nádvesszős bodzahegyekben
célra tartó magunk lehettünk volna
gyerekek

kipróbáltuk csak akképp hontudatlanul
– Szabadi-gödrében úgy kínálkoztak föl a mogyoró-husángok
mint most a minimindenes kényszermunkások
Segesvár felé az útszéleken-
hogy íjat no de még milyet! belőlük
hajlítsunk futkározó borzongások
reflexíveire visszacsapódót
legpontosabbat
legjobbat
szeretettet

abszurd kirajzás volt a polcok közén
volhíniai mének roptattak alattunk
szikráztak kőszívek és kőkeresztek
aztán hogy a puszta is bekérezkedett
gyors fürge apró lovak röpítettek
mint a gondokat szülő gondolat

senki nem mondta meg akkor
hogy halomra kaszálták Gatlingekkel
az íjukat szívükkel fölajzókat
a kékség még nem hírelt efféle borzadályt
csak a sejtés osont mögénk
hogy ez az és valami egészen más
valami sus-kus rekkentett folyton előlünk
vashernyók taposta láncra vert csodát...

szájon veretett a suttogást is
eljátszott velünk a gyűlölt sandaság
aj elbánt cefetül velünk akkor a ringyó
velőig bomlott vakvilág
*
állunk hantok kitárt igazánál
szerteszét véges vándorutakon
magunkra lelt nemzetnyi sokan
szívünk körött éberen alszanak a nyilak

november negyedike van