Regős Mátyás: Versek

2021. november 04., 06:45

A hét szerzője rovat e heti vendége a KMI 12 junior szerzője, Regős Mátyás.

Gazdag Ágnes: Hercegnő (akril, vászon, 60 × 80 cm, 2016)
PROTESTÁNS BOSZORKÁNY NEM LÉTEZIK

Hárman mentek tőle a Don-kanyarba, akkor hallotta
először az asszonyt. Protestáns fülébe suttogta
éjszaka, melyik marad a fronton – melyik kettő tér meg.

Nem mondta senkinek, még azt hinnék bolond, jobb
helyen nem adnak a metafizikára. A vénasszonyok nyara
később is felidézte benne a túlvilági hangot.

Hármat szült aztán, és egyszer elvetélt, az utolsónál
majdnem ottmaradt. Megtiltották, hogy teherbe essen. Gerince
mélyén lüktetett az élet, másvilágra kötözte mindenét.

Regős Mátyás | Versek
Éjszakánként az ablakon kopognak,hallgassátok csak az éjszakát,kopogtatnak spaklikörmeikkelszatmári melós dinasztiák.

Harapófogóval cincálták az évek, mit tett volna, tűrte
az ostromot. Ha néhanapján azt mondták, ez béke, forgatta
magában az elhangzottakat. Vézna hasfalából kitolta az űrt.

Bordaszálkás koraőszi fényben felöltözött
tisztességesen, egyenes derékkal ment a klinikára. Abszurdum,
kizárt, ilyet nem lehet. Meghal ő és a magzat is.

Alig ért haza a három gramm teherrel. Fürdőszobacsendben
forgatták a kérdést. Felöltözött újra tisztességesen, a
kijelölt helyen pontban megjelent.

Az asszonyhoz motyogott küretre várva, belülről
ették a pillanatok. Háromszor hívták be lánykori
nevén. Szó nélkül felállt, és hazalépkedett.

Nemigen adott evilági zajra, spárgával, cérnával, ami
épp akadt, másvilágra kötözte mindenét. Hintaszékben várta
ki a sorsát. Felgyűlt a zaj, feszült a redőny.

Nem halok meg, hanem élek, hirdetem az Úr tetteit – a
redőnyrésből újra ő beszélt. Kemény ujjaiban meg-megállt a
munka, aztán folytatta, mert kötni, varrni kell.

Fehérre meszelt protestáns szavakkal, lehajtott
fejjel teltek a hónapok. Tavasszal megjött a negyedik
gyerek. Világba lökte a vaksors vagy az ima.

(Boszorkányok biztosan nincsenek.)


JÖVÖK-MEGYEK
Szajkó István Jövök-megyek című festményéhez

közeledem magamhoz
távolodom tőled
távolodom magamtól
közeledem hozzád

távolodom magamtól
távolodom tőled
közeledem magamhoz
közeledem hozzád

közeledem magamtól
közeledem tőled
távolodom magamhoz
távolodom hozzád


HATAN ZENÉLTEK

Hatan zenéltek a szobában. Valaki a
földön ülők közül megjegyezte, Bacchus
belehelte a teret. Egy töksüket zeneszerző
is a hallgatók között volt, a kanapén ülve
absztrakt koponyáját billegette, a vonók
mozgásával ringott. A Gyáva lovas című
dalt fújta két fanatikus asszony, majd
bizonyos hatvanas matematikus (Ön tíz
évet letagadhatna, uram! Nagyon kedves
öntől, fiatalember.) magabiztos és szolid
hangon megismételtette velük. Felolvastak
valami fordítást, azért hagylak el, hogy
majd visszataláljak (vö. menekülnék, hogy
meg ne fojtsanak) és mindent narancssárga
homály takart, a tárgyak rezegtek és
elmosódtak. Révedtünk a szőnyegen, miként
a terhes asszonyok, és elénekeltek még három
antifonát (Isten szeretete, bölcsessége stb.),
kövér Jézusnak csúfolt házigazdánk pedig
kinyögte végül: a zene meghalt. A szögletes
fejű süketre néztem. Ringott, zizegett abban a
gyönyörű halálban, zizegett, ringott a
szobában, ahol hatan zenéltek, három
viola de gamba, két furulya és ő.