Arthur Heyer: Fehér macska és két citromlepke (olaj, vászon, 70 × 50 cm) - Forrás: Wikimedia Commons
TIZENHATODIK LEVÉL, ÚTILAPI
KEDVES, SZERELMETES RÓZSI NÉNÉM!
Nem elég az nekem, hogy én itt sínylődök, senyvedek, itt engem rettenetes lazacokkal, kaviárral, meg kebabokkal, meg vöröslencse levessel etetnek, Te is otthonról csak gyalázkodsz, meg fenyegetsz.
György Attila | Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból (V.)
Ki nem nagyon járok, egyrészt mert valamiért mindenki meg akar fogni, másrészt meg maszkot soha, semmilyen körülmények között nem teszek, most ismét ránk, macskákra akarják fogni ezt a vírust, holott mindenki tudja, ezt csak a denevérek s a politikusok terjesztik.
Kedves néném, Baphomet nevezetű egyiptomi felmenőnk a tanúm, én téged úgy szeretlek, mint Petőfi a kukorica-gölődint, bármi is legyen az.
De engemet Te többet ne fenyegessél, ne szidalmazzál szeretetteljesen, elég nekem az itteniek jóindulata, elég nekem a szultán, a nagyvezír, Ahmed bej macskakollegám, s az összes kurd kóbor macska a környéken.
Lassan már a farkammal üveget lehetne mosni, egyfolytában fel van borzolódva az idegességtől.
Ha tényleg haza akarsz vinni, beszéld meg a kapcsolataiddal (tudom, vannak nagymacskáid), küldjenek utánam néhány Leopárdot, Pumát, Hiúzt, Vasmacskát, hátha sikerül engem kimenteni, s végre jól felpofozhatom azt a rendkívül ocsmány, sunyi fejedet.
Most éppen ismét el kell bújnom, egyrészt +18 fokos rettenetes hideg van, meg még enni is kellene valamit, meg aludni egyet, s álmodni arról, amikor mi ketten még őrt álltunk a Hargitán.
Persze, Te sosem voltál ott, csak lélekben, de az is valami.
Szóval, szeretettel, de netuddmeg, ha hazamegyek. Én itt már lassan beleőszültem a száműzetésbe, hallom a híreket (sajnos, a postagalamb fogyóáru errefelé), hogy hiányolnak, s hogy állítólag már túrós laska is van ebédre.
Hát gebbedjetek meg.
Szerető híved, Timur, kelt ekkor és akkor,
amikor a kenyér is megkelt,
érzem az illatát a szomszédból.
(Gyertek értem!!!)
TIZENHETEDIK LEVÉL, ÚTILAPI
KEDVES, SZERELMETES RÓZSI NÉNÉM!
Tudom, nem szereted a nyivákolásaim, ezért most egy kicsit dicsekszem.
Az történt, hogy engem a minap a fenséges Padisáh kiköltöztetett, és kaptam cserébe egy ciprusfát, annak az aljában lakozom, ástam magamnak mind a húsz körmömmel egy szép nagy gödröt.
De legalább ez a ciprus hétemeletes, lehet rajta mászkálni egész nap, nincs az a csausz kutya, amelyik utolérne, s jókat alszom az ágain, kár, hogy nincs itt az a festő, aki lefesthetne. Mert erősen jól mutatok rajta.
Az igaz, Ahmed agával meg kell osztozni rajta, de baj nincsen, a datolyát egymásnak hagyjuk, egyikünknek sem kell.
Közben megkaptam K. gazd’asszonyomnak új ajándékát, a körömélező herkentyűt, erősen köszönöm, noha a ciprusfa is megtette eddig, de mindegy, legközelebb küldjön egy kicsi cickánykompótot is, mert nagyon kívánom.
Itt újabban erősen kötelezik a maszk viselését, de én ezt fel nem teszem, összeborzolja a bajuszomat, s ha nem tetszik, majd jöjjön utánam a ciprus hetedik emeletére a csausz, na, azt megnézem magamnak.
Hallom, drága néném, Titeket otthon jól bérekesztettek házi fogságba, megkoronáztak rendesen, mindig is ebben reménykedtem, ha nem is így, de azért jó ezt így tudni, legyen Nektek is valamilyen száműzetésetek.
Most menni kell, mert éppen Ali bej érkezik a halas kordéjával, hátha leesik róla valami.
Üdvözöl, szerető híved, Timur effendi,
kelt a ciprusfa harmadik emeletén.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. áprilisi számában)
