Dr. Balázs Géza: A felmelegített magyar nyelvtörvény

Magyarországon elsősorban laikusok és civil nyelvvédő, kultúraápoló szervezetek vetették föl a nyelv törvényi szabályozásának gondolatát. A nyelvészek viszont elhatárolódtak tőle, ahogy azt a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága 1996-ban írásba is adta:

• „Általában a nyelvtörvények monopolisztikus szándékúak és kizáróak vagy legalábbis korlátozó hatásúak. Ebben semmiképpen sem volna kívánatos követni őket. Nem nyelvtörvényre van tehát szükség (az kimondottan káros lenne), hanem egy olyan, az alkotmányba foglalt elvi útmutatásra, amely az országunkbeli összes nyelv használatáról egységesen rendelkezik, s amely esetleg egy későbbi, akár csupán egy-egy területre – például a tömegtájékoztató eszközök nyelvhasználatára stb. – kiterjedő szabályozáshoz kiindulópontul vehető.”

A civil szervezetek azonban folytatták küzdelmüket. Az akadémiai elhatárolódás ellenére a nyelvtörvényt a kormány felkarolta, és a 2000-es társadalmi vita után 2001. november 29-én kisebb módosításokkal, csaknem kétharmados parlamenti többséggel elfogadta. A törvény hivatalos, teljes neve, amely tükrözi a teljes kiterjedési területét: „2001. évi XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről”. A törvény 2001-ben életbe lépett, és ma is érvényben van.

A nyelvtörvény azért lenne nevezhető „reklámnyelv- vagy felirattörvénynek”, mert – a többi európai nyelvtörvénnyel szemben – pusztán három területre terjed ki: gazdasági reklám, üzletfelirat, közérdekű közlemény. A magyar nyelvtörvény szinte egyedülállóan megengedő. Bármilyen nyelv használható, csak előírja, hogy a közérdekű (nyilvános) szöveget (reklámot, közleményt) magyarul is közölni kell. A reklámok és üzletfeliratok esetében a vállalkozásnév, az ún. vezérszó, árujelző, védjegy (márkanév) stb. eredetiben (azaz idegen nyelven is) megmaradhat. A közérdekű közlemények esetében csak azokat kell magyarul is közölni, amelyek kívül esnek a gazdasági tevékenység körén. Gyakorlatilag ilyen közleményt korábban is csak magyarul tettek közzé. Nem kell lefordítani a „meghonosodott idegen nyelvű kifejezéseket” (utóbbi meghatározása végeláthatatlan nyelvészeti viták tárgya lehet, a „meghonosodottság” ugyanis nem határozható meg), a törvény nem vonatkozik a kisebbségi önkormányzatokkal rendelkező területekre (német nemzetiségi településen az élelmiszerbolt lehet pusztán Lebensmittel, és nem kell lefordítani), valamint a kulturális örökség védelme alá tartozó területekre. Tehát – bármennyire is ironizált a törvény kapcsán egyik nyelvészünk – nem kell magyarra fordítani a bazilika latin jelmondatát: Ego sum via, veritas et vita (Én vagyok az út, az igazság és az élet).

Dr. Balázs Géza | Petőfi-fák

Petőfi népi tisztelete már életében elkezdődött. Jókai írja, „ez időben verseit az utolsó parasztkunyhóban éppen úgy ismerték, mint a delnők budoárjaiban, s arcképe ezernyi ezer példányban forgott a hazában…” A legenda hősies és rejtélyes halálával csak fokozódott.

A magyar nyelvtörvény aludta Csipkerózsika-álmát, amikor 2023. január 22-én, a magyar kultúra napján az igazságügy-miniszter bejelentette, hogy a nyelvtörvény kapcsán ezentúl jobban oda fognak figyelni a magyar nyelv védelmére. A bejelentést követően azonban ismét Csipkerózsika-álomba merült az igyekezet és a maga a nyelvtörvény is. A nyelvtörvény által létrehívott, az MTA-hoz tartozó Nyelvhelyességi Tanácsadó Testületet sem nagyon ostromolták szakmai kérdésekkel. Egyébként sem tudnának dönteni olyan kérdésben, hogy a törvény szövege alapján mi minősül „nem meghonosodott idegen nyelvi kifejezésnek”. Vajon a fritőz, az outlet már meghonosodott, vagy nem? És a diszkó már igen?

Kellő távolságtartással azt mondhatjuk, hogy a magyar nyelvtörvény vagy „reklámnyelvtörvény” az összes ismert nyelvtörvénynél enyhébb, gyakorlatilag a reklámtörvény (1997) alfejezeteként is elképzelhető lenne; valamint a benne foglaltak alacsonyabb jogszabályokkal is szabályozhatók lennének. A magyar nyelvtörvény végeredményben semmit nem korlátoz, nem tilt, csak (megszorításokkal) kétnyelvűséget (magyar és más nyelv) ír elő. Hogy mennyire nem működik, ékesen bizonyítja, hogy egyre többször találkozni kizárólag idegen nyelvű táblákkal és használati utasításokkal. Utóbbiak a hihetetlen módon megnövekedett, nemzetközi hátterű – ezért magyar nyelvtörvénnyel nem szabályozható – online-kereskedelem következményének is tekinthetők.

Mégis lehet-e valamilyen pozitív hatása a nyelvtörvénynek? Lehetséges pozitív hatása (gondoltam 2005-ben), hogy nyelvileg is színesebb, változatosabb lehet az utcakép (aminek a külföldiek is örülhetnek, hiszen a magyar sajátosságok közé tartozik a páratlanul érdekes írásmódú-kinézetű magyar nyelvünk), és szorgalmazza a magyarnyelvűséget (a reklámozók, feliratkészítők inkább fognak törekedni az anyanyelvűségre). Erre egyébként spontán – társadalmi – mozgalom is indult a reklámnyelvtörvénytől függetlenül. 2005-ben írt soraim túlzottan optimistának bizonyultak. A magyar nyelvtörvénynek semmilyen pozitív hatását sem lehet kimutatni. Tipikus szimbolikus törvény lett, és az maradt a mai napig.

A nyelvtörvény hiányossága, hogy az idegen szavakra összpontosítva nem tudta kezelni az idegenszerűségeknél még nagyobb gondot jelentő és szaporodó rosszul fogalmazott (például a túlbonyolított, hivatalos, jogi) magyar nyelvű szövegeket, amelyek amellett, hogy kommunikációs zavarokat okoznak, demokráciahiányt eredményeznek, s talán még inkább rombolják a nyelvi kultúrát és közízlést.  A nyelvtörvény lehetséges negatív hatása, hogy lehetetlen fordítási és magyarítási ötletek születnek. Megnőhet a magyartalan tükörfordítások száma. A legnagyobb negatív hozadéka azonban az, hogy a magyar nyelv ügye pártpolitikai téma lett, és hosszú időre megosztotta a nyelvészeket, valamint elbizonytalanította a magyar nyelvművelést és nyelvstratégiát. Ez pedig már a „nyelvtörvény” vitájában megmutatkozott. Egy akkori szélsőséges vélemény szerint: „A nyelvtörvény arról szól, hogyan talált újból egymásra az, ami mindig is összetartozott: a politika és a nyelvművelés. Az új jogszabály támogatja az emberek nyelvhasználat szerinti diszkriminációját és annak intézményesült terjesztőit, a szellemi alvilág álnyelvész szélhámosait.”

Ezek után megkérdezhetjük: kinek lenne kedve nyelvművelőnek lenni Magyarországon?