Dr. Balázs Géza: A hírlapi kacsa születése és alakváltozatai

2021. június 16., 02:00
Molnár Anita: Vadkacsák
Nyelvi kalandozások (6.)

Napjainkban sok szó esik az internetes hazugságról, másként: átverésről, álhírekről, fake newsokról. Óva intik az embereket a kritikátlan információfogyasztástól. Pedig úgy tűnik, hogy elemi igény van rá. Hosszú a füllentés, a hazugság útja.
Az első, nyilvános, médiahazugságot kacsának nevezték. Hírlapi kacsának. De mi köze van ennek a hápogó falusi jószághoz? Talán a háp-háp a hazugságra utalna? A „kacsaságban” lenne valami a hazugságból? Nem, dehogy. Tény, hogy kacsa szavunk többféle jelentésben él. Az első: a víziszárnyas. Ebben a jelentésben a szlovák kacsa szó átvétele. Van azután a kellemetlen emlékeket ébresztő kórházi kacsa: kacsa alakú vizelőedény ágyhoz kötött betegeknek. És végül van a harmadik, átvitt jelentés, amely után most nyomozunk: valóságalapot nélkülöző álhír, pletyka, koholmány. A hírlapi kacsa nemzetközi mintára alakult ki. A legvalószínűbb, hogy a francia nyelvben jött létre a kapcsolat. A franciában a canard egyaránt jelent kacsát és valótlan hírt. És mi innen vettük át. Az első magyar nyelvi adat 1855-ből van rá. Vas Gereben egy művében „valótlan hír” jelentésben fordul elő a kacsa. Ezt írja az etimológiai szótár, ez található meg Sárközi Mátyás Mit is jelent? szótárában is. Megnyugtató magyarázatnak tűnik.
De vannak, akik tovább lépnek, más utakat keresnek.
Ráth-Végh István Az emberi butaság kultúrtörténete című művében más magyarázatot ad a hírlapi kacsára. Az interneten is számos furcsaság terjeng – főleg Ráth-Véghre utalva. A hírlapi kacsa feltételezhető forrásait – a kérdést ugyan el nem döntve – Forgács Tamás tárta fel 2005-ben megjelent könyvében („Állati” szólások és közmondások). Ő is úgy látja, hogy a hírlapi kacsa a francia nyelvből indult el – a canard tükörfordításaival; a jelenséget idegen nyelvi hatásra létrejött jelentéskiterjesztésnek, jelentéskalknak hívják. (Kalk = tükörszó, tükörkifejezés.) A francia eredetet bizonyítja egy 18. század eleji szólás: donner des canards (adja a kacsákat), ami azt jelentette, hogy becsap, megvezet valakit. A canard szó hamis, kósza hír jelentésben az 1850-es években bukkan fel – érdekes módon szinte ugyanakkortól van rá magyar adat is. Az új jelentés talán a kacsákról szóló félrevezető anekdotákból eredt. Egy 18. századi párizsi anekdota szerint egy tudós hat kacsájának levágta a fejét, majd azok még jó ideig fej nélkül úszkáltak a vízen. Ugyancsak egy párizsi anekdota szerint furfangos módon, hashajtóban főzött makkot tartalmazó kötéllel vadkacsarajokat lehet fogni. Ám ezt a csalafinta módszert jegyző anekdotát a nagyotmondásairól híres Till Eulenspiegelből is ismerhetjük.
A sok kacsatörténet közül az egyik szervesen kapcsolódik a sajtóhoz: „Egy Cornelissen nevű antwerpeni (belga) újságíró megsokallta az akkori lapok együgyű hazudozásait s példát akart mutatni, hogyan kell szellemesen lódítani. Lapjában cikket írt egy tudományos kísérletről, amely a kacsák falánkságának a méretét volt hivatva kideríteni. A tudósok húsz kacsát berekesztettek egy baromfiudvarba. Egyet közülük nyomban levágtak, tollastul-bőröstül aprólékot metéltek belőle és odavetették a többinek. Azok kannibál módra nekiestek és felfalták. Maradt tizenkilenc. Megint levágtak egyet, felaprózták, odadobták a megmaradt tizennyolcnak. Ezt is bekapták nagy hirtelen. Ismét feldaraboltak egyet, maradt tizenhét. Így folytatták az etetést, mindig egy-egy kacsát aprítva raguvá, s odaszórva a megmaradtak elé. Az utolsó kacsának feltálalták az utolsó előttit s ez ínyes falattá metélt társát változatlan étvággyal fellakmározta. Íme tehát bebizonyult, hogy a kacsa a földkerekség legmohóbb és legfalánkabb állatja, mert egyetlen kacsa képes volt pár óra alatt tizenkilenc másik kacsát fölfalni.” Ez a furcsa és persze becsapós történet azután állítólag végigjárta a világsajtót. Akárcsak olyan korábbi magyarországi „kacsatörténetek”, mint egy 1664-ből származó újságlap, mely szerint Zrínyi Miklós zsiráfnyakú tatárt fogott el a törökökkel vívott harcai során, 1530-ban pedig a Tisza-vidékén kígyójárvány tört ki, a kígyók bemásztak az emberek torkába és csak akkor bújtak elő, ha az illető kifeküdt a napra… Mondani sem kell, kacsák ezek a javából!
A francia és a belga eredet mellett van egy bizonytalanabb, német magyarázat is, amelyet a Lutz Röhrich szólásgyűjteményéből vettek át többen. Eszerint az újságok szerkesztői által nem hitelesített jelentéseket az n. t. (non testatum – nem bizonyított) rövidítéssel látták el. Ez pedig kiejtve az n. t., azaz a német Ente, kacsa szót adta ki. Még mélyebbre ásva a német nyelvtörténetben egész Lutherig jutunk. Luther egy helyen szóvá teszi, hogy vannak rossz prédikátorok, akik hazudnak, az egyik kék kacsákról prédikál, a másik a tyúkok tejéről. A reformáció idején a legenda szó német alakját (Legende) játékos ferdítéssel Lügende (hazudós), sőt kicsit torzítva Lugente (hazug kacsa) formában is használták – s talán már ekkor összekapcsolódott a hazugság és a víziszárnyas.
A hírlapi kacsára gyakorlatiasabb (egyszerűbb) választ keresők a szabályosan úszkáló, újra és újra feltűnő kacsák képében látják a megoldást. Vagy még inkább a kacsák nyugtalan, hangos, az ember számára érthetetlennek és fölöslegesnek tűnő gágogásban. Amire már én is utaltam írásom elején a háp-háp hangutánzással.
Tény, hogy az álhír és a kacsa valamikor a 19. század derekán szervesen összekapcsolódott. Lehet, hogy már előbb. Egyes párizsi bulvárlapok előszeretettel azonosultak a kacsával, ilyen címeken jelentek meg: Igazmondó Kacsa, Dühös Kacsa, Az Év Kacsái, Láncravert Kacsa. A „kacsa” mint a bulvár alapvető műfaja Magyarországon is hamar megjelent. Ady Endre Egy kacsa-affér (Pesti Napló 1904. június 28.) című írásában hívja fel rá a figyelmet. Ezzel a címmel nálunk a rendszerváltás idején működött lap (Kacsa Magazin), ám a hírlapi kacsa minden valószínűség szerint örök, hápogni halljuk mindenfelől, csak mostanában átröppent az internet, az online média térfelére, és fake newsnak hívatja magát.

Dr. Balázs Géza | Streamelnek
Korábban elegendő volt, ha azt mondtuk: közvetítés, esetleg némi tautológiával hozzátettük: élő (egyenes) adás (közvetítés). A műszakiak egymás közt „élőzésnek” is nevezték. Most streamelés van.