– Miért pont regény következik a verseskötet után?
– Elég kézenfekvő volt számomra, hogy a gyerekkor témát írom tovább. Ezután viszont már elmozdulok ebből a nézőpontból. A regényírásban egyrészt volt egy unszolás a mentorom, Horváth László Imre részéről, miszerint tudnék regényt írni, és meg is kell próbálnom. A Tiki előtt nem igazán írtam prózát, de szokták mondani, hogy az első kötet után elkezdenek a „kiégés jelei” megmutatkozni, ezért úgy gondoltam, hogy jobban járok, ha nem ugyanabban a sémában kezdem feldolgozni a témát. De egyébként nálam nem volt meg a „motiválatlan szakasz”, talán épp azért, mert másik műnemet választottam magamnak.
– Szegő János a Belső közlés című műsorban intézett hozzád Patyik Fedon kapcsán egy olyan kérdést, hogy milyen a viszonyod a címszereplőhöz. Gyerekként mesélted ezt a szereplőt a szüleidnek, amit aztán átemeltél az irodalomba. Mi a helyzet Tikivel? Hogyan viszonyulsz hozzá és hogyan viszonyul a narrátor Tikihez?
– Fedon tulajdonképpen valóságos szereplő. A képzeletbeli barátom volt. Tiki viszont a könyv megírásának kezdetén született meg. Sok minden van Tikiben: egyszerre van benne két jó barátom, és Jézus Krisztus meg én is benne vagyok. Azt tudnám mondani, hogy Tikiben minden ember legszerethetőbb része van meg. Narrátorként három hang szólal meg a regényben. Az egyik a könyv jelenidejében beszél Kenéz tanár úrral és Erdős Vilivel. A másik szál a fogalmazások szövege. A harmadik pedig egy gondolatfolyam Erdős részéről.
– A gyermekkor most már egy második kötetben jelenik meg, és úgy tűnik, még mindig kimeríthetetlen parcellákról beszélünk, ha az írásaidat megfigyeljük. Te hogyan határoznád meg a gyerekkor és a felnőtté válás mezsgyéjét? Megtörténhet valaha, hogy felnövünk? Vagy lehetünk-e újra gyermekek?
– Én azt gondolom, hogy van valami, amit kétségtelenül elveszítünk. Ezt sajnos nem lehet megúszni. A veszteség talán a nemi éréshez köthető, és az ember számára nem a múlt ideje iránti izgalom a vonzó, sokkal inkább a veszteség előtti állapot újraélése, azok a vágyak. A vágyak miatt fordultam a gyerekkor felé. Egy másik dolog viszont, ami nincs helyén kezelve a gyerekkorral kapcsolatban, hogy sokakban él a gyerekkor iránti nosztalgia. Ilyen például, amikor azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők”, a gondtalan gyerekkor. Pedig a gyerekkor talán pont annyira félelmetes világ, mint a felnőttkor, mégis nagyobb téttel bír, mert a gyereknek számít a becsülete, a szava, és van mit elveszítsen. Ezt a tisztaságot szép lassan elveszti többek között a nemi érés okán. Utána pedig jönnek a rossz döntések, amivel felér végül a felnőttkorba.
– Többször olvashatunk a műben olyan részleteket, hogy „jólesett ilyenkor gyereknek lenni”, „kiskorom óta szívesen találtam ki történeteket”, „de ma már nemigen beszélek így”, amelyek metareflexív módon viszonyulnak az elbeszélőhöz. Valóban jólesett visszatekinteni a gyerekkorodba a regényírás ideje alatt?
– Igen, jólesett. Sőt, megkönnyítette az írás folyamatát is. A Tikiben vannak olyan hatásos jelenetek, amelyek azért hatnak jól szerintem, mert úgy gondoltam vissza a gyerekkorra, mint egy univerzális közös kincsre, ami a legtöbbünknek megvan, például a vonatozás, a Balaton vagy a focikupa. Ezzel az volt a célom, hogy ne egy idegen fiú történetét olvassuk, hanem valamilyen szinten mindenki beleélje magát a történetbe.
– Az írásmódban az látszik, hogy hosszú, egymással összefüggő összetett mondatokat használsz. Miért ezt a sztorizgatós, mesélős, gyorsan folyó stílust használtad a Tikiben?
– Az embernek van egy alapvető írói eszköztára, vannak erősségei és gyengéi, van, amire hamarabb rááll a keze. Nekem az áll kézre, ami burjánzik, ami halad, ami kitér jobbra-balra, ami mindenféle anekdotázással halad előre a „nagy történet”, a „nagy cél” irányába. Nem akartam letisztult, steril mondatokat, ezért sokat nem is változtattam a narrációs módon, így könnyebb volt írni a gyerekkorról. Hiszen a gyerekkorban nehéz letisztult foltokat találni, nehéz rendszerezni az egészet. Leginkább varázslatos és félelmetes dzsungel: hol jó az embernek, hol nem, de a fő, hogy sodródik az eseményekkel.
– Mint megtudjuk, az egyik főhőst Vilmosnak hívják. Fontos, hogy mit jelent ez a név?
– Nem igazán gondolkodtam el ezen. Szimplán a hangzókra figyeltem, ezért van az, hogy a főhős neve, Erdős, rájátszik a Regősre is.
– Nagyon sok szereplőt, könyvcímet, idézetet használtál fel a regényben, a könyv elején található paratextus pedig a Tűzszekerekből van. Mi volt még a motivációd és ihletforrásod a mű megírásához?
– Egy konkrét könyvet nem tudok megnevezni. Van néhány regény, amelyek gyerekhősökkel foglalkoznak, a többségük halhatatlan regény. Ilyen például Jack Kerouac Gerard látomásai, Salinger Zabhegyezője, természetesen A Pál utcai fiúk és az Iskola a határon. Nem direkt akartam visszanyúlni bármelyikhez is a Tiki kapcsán, de próbáltam ezeknek a regényeknek a metszetére megírni a sajátomat.
– A vallás és a sport az életed része, mint Erdősnek?
– Gyerekkoromban szerves része volt a családunk életének a vallás, a hit és a sport, elsősorban a foci. Én ezt a kettőt, tehát a vallást és a sportot és a sportemberséget nagyon fontos dolognak tartom.
– Tiki egyébként egy polinéz isten, mondhatjuk, hogy az első ember a Földön. Ennek megtestesítője vagy megtestesítői a Húsvét-szigeten látható hatalmas kőbálványok is. Van köze Tikinek ehhez a bizonyos istenséghez vagy minden a véletlen műve?
– A könyvön belül Tiki Riki-tiki-téviről kapta a nevét. Természetesen rákerestem a Tikire, és megtaláltam én is ezt a jelentését, viszont nem az istenség megnevezése miatt választottam ezt.
– Az elmúlt év markánsan meghatározta az életünket. Mi történt Regős Mátyással, mi történik benned?
– Alapvetően az az érzésem, hogy a második karanténidőszak abszolút más, mint amilyen az első volt. Sikerült levonnom a tanulságokat, és most három könyvcsíra érlelődik bennem. Egy regény, egy verseskötet és egy gyerekkönyv. A Fedon óta megjelent és megszületett verseimből körvonalazódik egy második verseskötet lehetősége. A gyerekkönyv pedig onnan jutott eszembe, hogy van egy hároméves kislányom, és mint minden szülőnek, nekem is az ő dumái tetszenek a legjobban. A cél az, hogy hasonló hangulatú könyv legyen, mint A kis herceg, mert azt mindenki imádja, gyerek, felnőtt egyaránt.
A koronavírus ideje alatt tettem a dolgom, olvastam és foglalkoztam a szövegeimmel. Nagyon hiányoznak a személyes kapcsolatok, de azért volt előnye az itthonlétnek: például lediplomáztam, letettem a nyelvvizsgát, és még a doktori iskolába is felvettek. Ami pedig fontos még, hogy a szerkesztői munkát koncentráltabban végeztem az itthonlétben.
Maurits Ferenc, Móri, ahogy sokan ismerik, grafikus, festő és költő. Egyformán mind a három. Nincs fontossági sorrend. Műveiben a kép és a szöveg egyenrangú társai egymásnak. Remegő vonalai, vibráló színei, gondosan válogatott szavakból álló rövidversei rendkívül jellegzetesek. Mint mondja, képes előhívni és megrajzolni a mindannyiunkban ott rejtőző (emlék)képeket, de nemcsak képek rejlenek benne, hanem történetek is, a gyerekkoráról, az újvidéki Telepről, költőbarátokról, utazásokról, művészetekről és művészekről…
Pelyvás Gergő harmadéves bölcsészhallgató, a germán nyelvek és az utazás szerelmese, de mint kiderült a falmászás és az ütős hangszerek világa sem áll távol tőle. A 2022-ben megjelent A kozmosz uborkái című novellája megadta számára a tökéletes flow-élményt, amely egyben számos családi szállóigét is eredményezett.
Csáky Pál több száz publicisztikai írás és tucatnyi szépirodalmi könyv szerzője. Barátja, Pomogáts Béla figyelemmel kíséri és számon tartja írói munkásságát, és pár évvel ezelőtt így nyilatkozott: „Számomra ő egy olyan személyiség, akinek sikerült egyesíteni a magyar nemzet szempontjából is meghatározó két kulcsfontosságú területet, a politikát és az irodalmat.” Majd hangsúlyozta, hogy „ugyan a múltban is voltak íróknak politikai próbálkozásai, illetve politikusoknak írói ambíciói, de az egyedinek számít, ha valaki mind a két területen maradandót alkot”.
Gorondy-Novák Márton tizenöt éves korában írta első novelláját. Ez az írás abban az értelemben meghatározó volt számára, hogy örökre megtanulta: az alkotás ismereti tudást is igényel. Próbálkozott versírással és dalszövegekkel, de a novella műfaját érzi magához a legközelebb, minden idők legjobb novellistájának Kosztolányit tartja. A nagyregény megírásának gondolata – mint minden prózaírót – őt is foglalkoztatja. Idén készül debütálni első könyvével. Alkotói mivolta mellett jogász és édesapa is.
„Azt végzem el, ami magától elindul, isten tudja, kinek, minek a kezdeményezésére.” Pontosan így indult el Berta Zsolt És így tovább, és így tovább című irodalmi albuma is, mely 22 szemernyi prózát és ugyanennyi fikarcnyi dalt foglal magába, s amelyben ez a két világ, a próza és a líra tökéletesen egybefonódik (olyannyira, hogy némiképp még szerepet is cserél a kettő). Természetesen a beszélgetés fókuszában az említett alkotás állt, de sokat megtudhattunk magáról az alkotóról is, a személyiségéről, a világlátásáról, s azt hiszem, az albumban jelentkező természetesség, szabad hatás már itt, Berta
Nagy Lea elképesztő nyitottsággal és érdeklődéssel lép az élet felé, „mindig szükségem van valami új impulzusra” – mondja, s ezen kijelentését az is kellőképpen alátámasztja, hogy öt évig csellózott, nyolc évig kórusban énekelt, balettozott, mindeközben pedig verseket, novellákat ír, illetve nemzetközi kapcsolatokra, sikerekre is szert tett. Tavaly szeptemberben jelent meg a harmadik, francia nyelvű verseskötete, Le chaos en spectacle címmel, amelynek elmondása szerint, nagyon jó volt a fogadtatása francia nyelvterületen.
„Túl sok mindennel foglalkozik, és mégis rövid akar lenni” – olvashatjuk Szathmári Dominik az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oldalán található bemutatkozószövegében. Most bevallotta, hogy ez valóban így van, hiszen végzettsége szerint energetikai mérnök, mindemellett stratégiai és üzletfejlesztési gyakornok, de míg óvodás korában rajzművész volt, mostanság verseket ír és nagyszerű zongoraműveket komponál. Olyannyira, hogy nemrégiben megjelent első, First pieces című albuma is, amely hét zongorajátékot foglal magába.
A kívülről érkező impulzusok szüntelen meghatároznak és alakítanak bennünket, s igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha adódik egy-egy olyan tevékenység, amely segít ezek feldolgozásában, kivetítésében. Törteli Réka azon mázlisták egyike, kiknek a művészet a mindennapjaik részét jelenti, s így könnyedén „hasznára” fordítja a világunkból érkező különféle impressziókat. Az Újvidéki Művészeti Akadémián tanul festészetet, és amint a „megfesthetetlen képek” gátja megakasztja alkotói tevékenységeiben, a költészet rögtön a segítségére siet.
Maurits Ferenc, Móri, ahogy sokan ismerik, grafikus, festő és költő. Egyformán mind a három. Nincs fontossági sorrend. Műveiben a kép és a szöveg egyenrangú társai egymásnak. Remegő vonalai, vibráló színei, gondosan válogatott szavakból álló rövidversei rendkívül jellegzetesek. Mint mondja, képes előhívni és megrajzolni a mindannyiunkban ott rejtőző (emlék)képeket, de nemcsak képek rejlenek benne, hanem történetek is, a gyerekkoráról, az újvidéki Telepről, költőbarátokról, utazásokról, művészetekről és művészekről… Nem a szavak embere, így viszonylag ritkán mesél, ez tehát egy kivételes alkalom.