Ha nem alszol jól az éjjel, ez lesz,
hátadra veszed a világ gondjait,
míg rá nem jössz, hogy közel a nem és az igen!
A pohár alján nem marad semmi,
elfogytunk közben, a valóság ez,
suhintok, s minden marad a régiben!

Ma sprirituális leszek. Mi is a boldogság vegyjele?
A gúzsba-kötelesség ma zárójelben.
Az ezotéria lesz a költői nyelvem.
(most haraptam rá…)

de most, mint olvasó engedem el magam,
vonz a világod, mi spirituálisan anyagtalan,
az ugyanott másként sorát ahogy kiállod,
s a kentaur mibenlétét dokumentálod,
érzem ahogy ellöksz a parttól

S mivel a kísértés nem bűnként,
hanem lehetőségként kísért,
állandóan mentségeink vannak.

Illékony sóhaj, felszisszen a föld,
levéltölcsérben hóvirág-lámpa,
a hegy sapkája még fehéres,
de köpenye már mohazöld,
nagy zsebébe észrevétlenül
a telet belecsempészi.

Gyűlölj nyugodtan!
Nem áll jól ez az udvariaskodó langyos utálat,
a kínos felszínesség,
magadnak is árthat.
Ez az unalmas labdatartás,
ez a léleknélküliség,
mondd végre, hogy mit érzel,
mondd ki, hogy elég!

A négy pohár szopráncsengő elragadtatása:
sorstalanság, meztelenség – túl mutat önmagán,
ha a vitrinfényből a poharak kikerülnek,
engesztelődnek, s megtisztulnak a múlt bánatán.

Mennyiszer volt már, hogy jött,
de nem akkor, amikor kértem.
Elgurult a sezlon alá,
egy jó pár rózsafüzér-szem.