– A szépirodalom vagy a sajtóműfajok világában érzed magad otthonosabban?
– A szerkesztői munkám sokkal inkább az irodalomhoz köthető, mintsem a sajtóhoz, hiszen verseket szerkesztek. Az Irodalmi Jelen interjúrovatában művészekkel, költőkkel, írókkal készítek portréinterjúkat, illetve ezeket szerkesztem. Az erdélyi Helyőrségben is a szépirodalmi anyagokat szerkesztem, Muszka Sándorral közösen gondozzuk a vers- és interjúrovatot.
Az egyetem után tudósító voltam, egy évig dolgoztam napilapnál, ahol kipróbálhattam magam számos sajtóműfajban. Itt nemcsak az irodalomról írtam, hanem gazdaságról, közéletről, társadalmi kérdésekről. A napisajtó nem az én terepen. Ebben az egy évben egyáltalán nem írtam verset.
2010-ben jelentkeztem az Irodalmi Jelenhez, ahol elsősorban sajtóműfajokban dolgoztam, de ezek már az irodalomhoz kötődtek: kolozsvári rendezvényekről írtam tudósításokat, interjúkat készítettem. Az idő múlásával azonban egyre inkább haladtam, ha úgy tetszik a sűrűjébe, a szerkesztés felé.
Az első, nagyobb lélegzetű szerkesztői megbízatásomat 2013-ban kaptam a Debüt-rovat újraindításával, amelyet korábban Orbán János Dénes szerkesztett. Itt jelent meg az első komolyabb irodalmi publikációm 2004 februárjában. 2015-tól vagyok a vers-, illetve az interjúrovat szerkesztője. A szerkesztést könnyebb egyeztetni az alkotói munkával, csupán az idővel kell jól sáfárkodni. Ez nem mindig sikerül. A három munkahelyet és az alkotást egyensúlyban tartani komoly logisztikát igényel, gyakran előfordul, hogy napi 12 órát dolgozom egyhuzamban. Mostanában a hétvégéken igyekszem csak az írásra fókuszálni.
– Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki a versírásban találja meg önmagát?
– Ez elsősorban alkati kérdés. Ezt nem mi választjuk meg, sokkal inkább egy velünk született talentum, „kegyelmi állapot”, hogy idézem a nemrég elhunyt kiváló költőnket, Bogdán Lászlót.
Azok a gyerekek, akik társasági lények, szívesen mesélnek igaz vagy éppen kitalált történeteket, a társaság középpontjában vannak mindig, nagyobb valószínűséggel lesznek prózaírók, míg akik introvertáltak, megfigyelő alkatúak, inkább a költészet felé fognak fordulni. Már gyermekkorban éreztem, hogy nekem mást jelentenek a versek, mint a többieknek. Nagybátyám tanította meg József Attila Altatóját könyv nélkül, ez egy fontos origó, meg nagymamám saját költésű meséi is.
Kovács Magda lelkében őrzi nemcsak a derűt, hanem a tisztaságot, a szépet is, a szeretettel együtt, s ezt műveiben továbbadja nekünk, olvasóknak. Gömöri családjában többen is kiváló elbeszélők voltak, ezekből a szókincsben csodálatosan gazdag elbeszélésekből táplálkozott később ő is, novelláiban, meséiben egyaránt.
Beszélgetésünk során többek között felelevenítettük a koncertek euforikus érzéseit, valamint gondolatai ráébresztettek arra, hogy mennyire is hiányzik a közösségi lét érzése. Egy forró nyári nap, amikor több száz vagy ezer emberrel együtt énekeljük kedvenc dalainkat.
Vári Fábián László, a kárpátaljai Tiszaújlakról indult költő, író, műfordító és néprajzkutató, az Együtt folyóirat főszerkesztője, március 15-én kapott Kossuth-díjat. Ebből az alkalomból kérdeztem őt sokrétű munkásságáról, magánéletéről, múlt és jövő kihívásairól.
Tökéletes formavilág jellemzi Farkas Wellmann Éva költészetét, a forma és tartalom szerves egymásra hatása pedig a megszólalót is képviseli. Ezt a világot az értékek szentségébe vetett hit tartja össze. Munkásságát több díjjal tüntették ki, verseit a Kaláka és az Evilág együttes is megzenésítette.
Az élet szeretetéről, az irodalom iránti szenvedélyéről és a változás lehetőségének a felismeréséről is beszélgettünk.
Nemrégiben jelent meg Száraz Miklós György Székelyek című kötete, amely az eddigi eladási számokat tekintve igazi sikerkönyv lehet. Januári zimankós erdélyi és székelyföldi körútja után itthon is hívták a könyvvel több vidéki városba is. Mi most nemcsak székelyekről, Erdélyről, határon túli magyarságról faggattuk, hanem olyasmiről is, amiről az alkotók ritkábban mesélnek: tanításról, műhelymunkáról, önteltségről és bizonytalanságról.
A sepsiszentgyörgyi származású, de Nagyváradon élő színművésznő mindig is az úgynevezett „megbízható” színészek közé tartozott. A rendezők rábízhattak bármilyen szerepet, mert mindig egyenletesen jól teljesített, és mindig csillogott.
„Magyarságom és európaiságom Pozsonyban született” – írja Ébert Tibor, akit jegyez a Cambridge-i Világirodalmi Lexikon is. Chagall-versciklusát a Chagall-múzeum tartja számon, Franciaországban több drámáját is nagy sikerrel játszották, s az lehetett volna a magyar drámának, ami a világdrámának Ionesco vagy Beckett, de túlontúl a „magyar” kora előtt járt, s még a szlovákiai magyar irodalmi lexikon sem jegyzi. Persze, nem ő az egyetlen hiányzó.
– Sepsiszentgyörgy polgármestere mondta a sajtótájékoztatón, hogy „Erdélyben mindenki Koppány akart lenni, Magyarországon pedig majdnem mindenki István”. Benned ez hogy működik, és akartál-e Koppány lenni?
– Koppánnyal mindig jobban szimpatizáltam. Ez kicsit olyan „Beatles vagy Rolling Stones, Lennon vagy McCartney?”-féle kérdés. Nem tudom, miért, de mindegyikre nagyon határozottan tudok válaszolni.