Nyelvi barangolások (129.)
(Nyíltak a virágok és a szavak) „Először az ibolya-szavak, azután a gyöngyvirág-szavak, majd a rózsák és a változatos szegfüvek; míg végül kalászba szökkent az én beszédem is, mint a búza.” Ezek az ibolya- és gyöngyvirág-szavak Tamási Árontól valók. Stílusának elevenséget kölcsönöznek a szóláshasonlatok, szólások és közmondások. További hasonlatok következnek a félbemaradt Jégtörő-trilógiából, a Jégtörő Mátyás és a Ragyog egy csillag című regényből
- Olyan arccal indult kifelé, mintha lenyelte volna mind a három napkeleti bölcset. Nem kellett sokat kérdezni, hanem csak egy szót kitenni eléje, s azt ő úgy megszaporította, mint Jézus az öt kenyeret. Szegény asszony úgy állott mellettem, mint a kocsonya, ki edény helyett bőrben vagyon. A katonák nézték egymást, majd apámra tekintettek, mint a köszönő kutyák.
A köszönő kutya – amire csak Tamásitól van adat – később visszatér: úgy nézett rám ő is, mint a köszönő kutya. Néhány további választékos kifejezés:
- Az eszed ne járjon az ágak hegyin (figyelmeztetés), Mi sem voltunk azonban puliszkából… (megfontolásra való), gátra futott minden erő bennem… (elhagyott az erő), Mindig malacból lesz a disznó! (fenyegetés).
Tamási Áron sokszor magyarázza, minősíti szereplőinek beszédét, gondolkodását. Így: szűkön használták a szót (keveset beszéltek), órákig ő volt a beszéd királya (sokáig magánál tartotta a szót), kanyarítósan tud hazudni (körmönfontan, ravaszul, észrevehetetlen hazudik), rák módjára dicsér (kétélű dicséret; olyan dicséret, ami nem biztos, hogy az).
Dr. Balázs Géza | Bakibörze
Szavak kicsit vagy nagyon helytelen használatára hozok példákat.
Forma–1, olasz nagydíj: Tapodtatnyit sem engedett egyik sem.A tapodtat önmagában áll. Szólásban így hangzik egy tapodtat sem. Azaz: egy lépést sem, a legkevésbé sem, egyáltalán nem. Tehát helyesen: Egy tapodtat sem engedett egyik sem.
Közmondások, vagy ahhoz hasonlók (bölcs mondások, szentenciák, esetleg székely szállóigék) Tamásitól:
- Nem kellett ringatni, mert a nyugodt lélek hamar álmot talál. Aki saját magát akarja büntetni, az könnyen kap segítőtársakat. Mindenütt jó helyen van az ember, ahol jelen van az Isten. Ne imádj, mert csak az Istent szabad imádni! Inkább szolgáld a célt. Isten mindenre adott alkalmat, ami az Ő tetszése szerint való. Ugye nagy a vitézség, mert kicsi az ellenség.
Néhány különleges tájszó, kifejezés a Jégtörő Mátyásból: ciheres erdő, kukra ugrottam, csapós eső, kapsantott (a sas), teliszíptam levegővel, virágfeslő almafa, veszékelő lúd, mezgés állapot, csillagformára gözsörödtem.
És egy teljes mondat, ami egy kis értelmezési nehézséget okozhat ma már falusi és városi gyereknek egyaránt: „Aztán a hiúban ütök szállást, s a ház bütüjéhez állítsatok egy hordót…” Ezt jelenti: A padláson szállok meg, a sarkához (végéhez) állítsatok egy hordót…
További ízes szavak, kifejezések az írótól: süllögött, (karjaimmal össze-vissza) burungoztam, sirített, (anyám) visszapókált (a ruhákba), bukkadoztak egy darabig, tellegetni a napokat, heppedezik, vacsorát szerkeszt anyám.
Lidércet, másként ludvércet talán még senki sem látott, viszont sokan hallottak róla. Tamási Áron Jégtörő Mátyás című regényében más hiedelemalakok mellett felbukkan a lidérc, a magyar népi hiedelemvilág legismertebb természetfeletti lénye. De ki vagy mi a lidérc? A néprajzi lexikon szerint: több, egymástól bizonyos fokig megkülönböztethető hiedelemlény összefoglaló neve, de a leggyakoribb figurája egy apró emberke alakjában megjelenő segítő-ártó lény. A hiedelemanyag egészét tekintve legalább három vonás domborodik ki: a tüzes alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-jelleg. Több néven ismerik: a ludvérc mellett, lüdérc, ördög vagy mitmitke (ugyanis gazdája minden kívánságát teljesíti, és kérdez is, hogy mit-mit?). A lidérc Tamási regényében – Bátor kutya elmesélésében – így néz ki:
- „Még soha ilyen feszülő, boldog és félelmes izgalmat nem kóstoltam, mint ebben a percben. De nem is csoda, mert valójában most láttam először, hogy milyen is ez a lidérc. A lába fekete volt és olyan vékony, mint a fekete hajszál. A teste is fekete volt, de nem nagyobb, mint egy szem beszterci szilva, s csak azon az oldalán olvadott arany-ezüst keverékes színbe, ahol rásütött a mécses. Farka nem volt, de annak a helyén egy kicsi odú állott, s az odúnak a közepén fekete szem fénylett, mint valami száraz forrásban egy mákszem fekete csillag. Szárnya sem volt, csupán végigfutó peremet viselt a két oldalán, s azoknak a segítségével szokott száguldani, akár egy tüneményes kicsi mozdony. A feje nagyon kicsi volt, de veresben izzott, a csőre pedig vékony és aranyszínű, s a végén felfelé görbült.”
A lidérc hiedelemfigurája a hagyomány szerint az ember hóna alatt kikeltett tojásból születik: ez a lidérctojás. Tulajdonosa, aki hóna (hónya) alatt keltette ki, még becézi is Tamásinál: Vess tüzet, Lidi. A lidérc kincset keres: kincskereső garázda lidérc. Van, aki látja vagy látni véli a lidércet: orsó tetején ül a lidérc. Elkezdenek nyomozni a lidérc után: ebben a faluban valaki lidércet tart. – Te azt minek alapján állítod? – Én tapasztalás alapján. – S mit tapasztaltál? – Azt, hogy éjjel engemet megnyomott. – S milyen testrészedet nyomta meg? – A hasamat. Vannak gonosz és vannak jó szellemek. – A gonosz szellemnek szíjas az élete és a bátorsága nagy, de a jó szellemnek Isten ad életet és fegyvert. – Te vagy a jó szellem? – Én és te és Mária és Mátyás. – S a gonosz? – A lidérc.
Lenne még néhány szó a tarisnyánkban, de lehet, hogy a kedves olvasónál is éppen most szerkesztik a vacsorát, úgyhogy elbúcsúzom.
