Az anyanyelvbarátok (másik oldalról a nyelvtannácik, vagyis azok, akik mindig minden nyelvi hibát kijavítanak) a világhálón osztják meg tapasztalataikat. Néha csak egész apró észrevételeket tesznek:
Nekem meg ezek fájnak, írja az anyanyelvbarát (én nem nevezem őket nyelvtannácinak). És javít, helyesen azt kellene írni: dolgozom, a páros testrészeknél pedig nem szükséges a többes szám használata, vagyis szemem, lábam, kezem, fülem. Persze, tegyük hozzá, azért terjed a birtoktöbbesítő jel használata ebben a helyzetben. Például Adynál: Add nekem a szemeidet…
Nem, mert minden vármegyében egész várról kell venni mindent.
Megmagyarázzuk: az időnek vasfoga van, a vas rozsdásodik, tehát az idő vasfoga valóban senkit nem kímél.
Az öregségnek a szele pedig mi lehetne más, mint a szélütés. Persze lehet, hogy pusztán képzavarokról van szó: Az idő senkit sem kímél, sztárok, akiket elért az öregedés…
A szőlőfajták szénája… Esetleg a szekere rúdja? Bár ezzel is óvatosan kell bánni, mert egyszer ez szerepelt egy hírben:
Persze, ha szénásszekérrel behajtott a bankba, akkor ez még igaz is lehet.
A szembejövő autóval elvben csak frontálisan lehet ütközni. De a vonatkozó névmási kapcsolódás sem teljesen jó, mert az autónak van vezetője, de nincs hatéves gyermeke…
A villanyoszlop ittas lehetett? Esetleg nem arról van szó, hogy a lovas kocsi nekiment a teljesen ártalmatlan villanyoszlopnak?
És trottyon az újságíró stílusa. Az internetes (online) sajtót különösen jellemzik az efféle jópofáskodó megfogalmazások (no meg a rengeteg elütés és nyelvi hiba).
Nyilván azért, mert égett. Azt írja egy másik nyelvbarát: „Ha az a szövegkörnyezet, hogy elektromos tűz keletkezett a Ló utca 3.-ban, és már a tető is lángolt, és kivonultak a tűzoltók, végül eloltották a házat, akkor nekem rendben van.” De azért a cím hagy némi kétséget maga után. Jobb lenne így: Eloltották a tüzet.
Olyan nagy az az ól? És mit szól hozzá a sertés, vagy őt már meg sem kérdezik? Persze, tudjuk, a tömörítés miatt születnek ilyen félreérthető szövegek.
Micsi? A micsoda egy micsodával mit csinál?
A félreértés megelőzéséért: a felirat egy póló mellett volt. Ha egy vesszőt ír a vadonatúj és a fiú közé, no meg a méretproblémát egybe, akkor talán senki nem gondolta volna, hogy valaki az újdonsült udvarlóján akar túladni méretprobléma miatt. Jelen formájában azonban akár ezt is jelentheti.
Vegyük tudomásul, hogy nem lehet minden gyerek vadonatúj. Vagy ha mégsem, akkor újat kell venni. Egyébként egy édesanyától hallottam: A gyerekben az a jó, hogy mosható, s hogy felnő. Visszatérve a példamondatra, szórendi cserével lenne egyértelmű: 5 éves kislánynak keresek használt, jó állapotú biciklit.
Valami nem stimmel a sorrenddel... Előbb gyönyörű arcú nő volt, majd megszületett. Szörnyként...
Csecsemő tehén? Nem inkább borjú?
A költségvetés elég prózai szokott lenni, de itt költőien van megfogalmazva. Költői magasságokba csapó hullámok.
Segítene, ha például bekopogna hozzánk.
Eddig úgy volt, hogy a herceg jön fehér lovon…
Manapság sajnos általános hiba a tized vagy a század elhagyása. Helyesen: kettő egész négy tized másodperc…
És azt hogy csinálja? És kit szúrt le, milyen az áldozat állapota és hogy halált okozó testi sértésért indult-e eljárás a forint ellen? Jópofának szánt szaknyelvi szleng.
Hogy is van ez? Hét évig éltek házasságban, de csak hat évig párkapcsolatban, vagyis egy évig nem voltak a házasságban párkapcsolatban? Esetleg előbb éltek hat évig párkapcsolatban, utána következett hét év házasság (párkapcsolattal vagy anélkül), vagyis akkor 13 évig voltak együtt, előbb párkapcsolatban, majd összeházasodtak? És ezt nekünk kellene kitalálni?
Kézenjárás? Vagy otthon lehet hagyni a fáradt lábakat?
Kik találják ki ezeket a kacér szövegeket?
Az erkélyes balkon olyan, mint a horizontális terasz? Biztos hallották: Szevasz, van nálatok terasz? Van egy, de az nem az. Az erkélyes balkon olyan, mint a magyaros hungarikum, esetleg elsődleges prioritás, pozitív előny, no meg a negatív növekedés, ami ugye mégiscsak növekedés?
Vagy esetleg a falra hányt borsóra még egyszer ráokádni… Befejezésül egy javaslat a Magyar Tudományos Akadémiának az internet népétől:
Soóky László (1952–2020) az 1990-es évek végén, két és fél évtizedes, szélesebb körben is felfigyeltető, termékeny írói-költői-kritikusi-közíróiművelődésszervezői s dramaturgi ténykedés után, ilyen-olyan okból, bő évtizedre elhallgatott íróként, és visszavonult a nyilvánosságtól. Csupán a 2010-es évek elején jelentkezett újra, biztatásomra – a pozsonyi Irodalmi Szemlét szerkesztettem az időben –, színikritikusként, a komáromi Jókai Színház előadásainak értékelőjeként, krónikásaként.
Meggyőződésem, hogy kevés olyan magyar ember jár s kel a földön, aki nem ismeri Arany János híres Toldi-történeteit. Az elbeszélő költemény – főként a trilógia első, 1846-ban elkészült része – s annak ikonikus jelenetei már iskolás éveinkben beleivódnak a gondolatainkba, formálják a személyiségünket, de még talán – házi olvasmány jellegük nyűge ellenére is – titkon élvezzük, szeretjük és izgatottan várjuk a Toldiról szóló hosszú óramegbeszéléseket.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló, szűkszavú költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa így is egy bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé, amelynek minden állomása figyelmet érdemel. Danyi összesen három önálló verseskötettel jelentkezett életében: Sötéttiszta (1975, Forum), Rigólesen (1988, Forum) és Palicsi versek (1995, Forum), illetve 2013-ban Enyhület és felröppenés címmel a Forum és az Életjel együttműködésének köszönhetően jelentek meg összegyűjtött versei.
Antal Sándor Nagyváradról indult, megjárta Németországot és a skandináv országokat, de ahogy évszázadokig szinte minden (ki)tanult honfitársa, ő is visszatért, hogy idehaza hasznosítsa külföldön megszerzett tudását. A Nagyváradi Napló szerkesztőségében dolgozott, meglátta Ady Endrében a zsenit, s megírta a Holnap antológia első kötetének előszavát.
„Általában a nyelvtörvények monopolisztikus szándékúak és kizáróak vagy legalábbis korlátozó hatásúak. Ebben semmiképpen sem volna kívánatos követni őket. Nem nyelvtörvényre van tehát szükség (az kimondottan káros lenne), hanem egy olyan, az alkotmányba foglalt elvi útmutatásra, amely az országunkbeli összes nyelv használatáról egységesen rendelkezik, s amely esetleg egy későbbi, akár csupán egy-egy területre – például a tömegtájékoztató eszközök nyelvhasználatára stb. – kiterjedő szabályozáshoz kiindulópontul vehető.”
1960-ban magyar szülők gyermekeként beleszülettem a Kárpát-medencébe. Nem Magyarországra, hanem Csehszlovákiába, nem a királyi hatalomba, hanem a kommunista diktatúrába. Nagyszüleimet nem ismerhettem, mert születésem előtt meghaltak, s velük együtt meghalt a múlt is, nem volt örökség, nem volt családi emlékezet, mert tilos volt, mert szüleim féltek beszélni.
A két világháború között a délvidéki magyarság, amikor először került kisebbségi létbe, számos kiemelkedő politikussal büszkélkedhetett, akik igyekeztek a trianoni békediktátum szabta keretek között képviselni a közösség érdekeit. Ilyen jeles közéleti személyiség volt többek között Sántha György, a Magyar Párt elnöke, Prokopy Imre, Deák Leó vagy éppen Pleszkovich Lukács. Közülük is kimagaslott Várady Imre, aki igen hosszú és gazdag közéleti pályát tudhatott maga mögött.
Hatodjára indul óriási bulival a szeptember az erdélyi Énlakán: a Heinczinger Mika (leginkább a Misztrál együttesből ismerhetjük) által életre hívott Énlaki Regejáró egyre népesebb közönséget vonz évről évre, a résztvevők többsége visszajáró, nem csak a helyiek és a környékbeliek, de a távolabbról érkező rajongók bensőséges kulturális fesztiválja lett a rendezvény. Igazi összművészeti ünnep. Idén az első este nagykoncertjét a Sajba adta, a vájtfülűek nagy kedvence, igazi kultúrcsemege, amelyet zenei műfajba aligha lehetne könnyen beilleszteni, vagy megtalálni a kellő kategóriát számára az elektronikus és a népzene
Az 1807. évi IV. törvénycikk kimondta, hogy Fiume közvetlenül Magyarországhoz tartozik. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukását követően horvát igazgatás alá került. A horvát–magyar kiegyezés után, 1870-től a város kormányzata királyi jóváhagyással provizóriumként működött. Az Andrássy-kormány ettől kezdődően komoly fejlesztéseket foganatosított: 1871-ben megkezdődött a korszerű kikötő kialakítása, 1873-ban a vasút is elérte Fiumét. 1910-ben a város 49.726 lakosának 51 százaléka olasz, 25 százaléka horvát, 13 százaléka pedig magyar nemzetiségűnek vallotta magát.