Lőrincz P. Gabriella

Egyszer a mi szomszédunknak
Macskájára tejfölt bíztak.
Mikor kész lett a sztrapacska,
Nem volt tejföl, csak a macska.
Lett is olyan csetepaté,
Az egész ház zengett belé.

Acsai Roland Regény a csodaszarvasról című könyve az egyik legősibb és legváltozatosabb hun–magyar mítoszt dolgozza fel fiatalok számára élvezetes, izgalmas és humoros hangon. A regény a Zrínyi Kiadó új, az ifjúsági korosztálynak szánt sorozatának az első kötete. A kezdeményezés célja, hogy olyan új történelmi regények szülessenek, melyeket a fiatalok örömmel és érdeklődéssel olvasnak.

Tóth Krisztina gyerekverseit (egyéb szerzői érdemeiről most ne essék szó) azóta szeretem, amióta a Marci öltözik című versét olvastam és Halász Judit előadásában többször meg is hallgattam (pedig akkor még bőven nem született meg a fiam, Marci) – tudják, amelynek az utolsó szakasza így hangzik: „Segítség! Segítség! / Beszorult a Marci haja! / Csak az húzza a nadrágot / a fejére, aki hülye.”

Harcos Bálint meséi a gyermekkor leginkább magától értetődő és ezáltal legemlékezetesebb állapotaiba repítenek vissza: „A kert egyszerre volt nekik titokzatos és otthonos. Voltak kisebb völgyei-dombjai, felső része, alsó része, belső kertje, veteményese, gyümölcsöse, de mind összenőve, elvadulva; Ábel és Panni a lábuk alatt a folyondárban néha fölfedezték egy lépcső maradványát vagy egy pince szellőzőjét, ahova bemásztak.”

Hanna nem tudott elaludni. Hiába próbálkozott, nem jött a szemére álom, egyre csak azon törte a fejét, mindent bepakolt-e a bőröndjébe. Másnap ugyanis táborba készült. Az első ottalvós táborába! Izgult, milyen lesz, és egy kicsit félt is. Hátha mindenki ismer mindenkit, és nem lesz, aki mellé üljön a buszon. Vagy ott, ahol a tábor lesz, ugatós kutyákat tartanak. Vagy a fiúk olyan bolondok lesznek, mint a fiúk általában, és beledobják a folyóba.

A nyolcéves Alíz unatkozva üldögélt a napsütéses téli délutánon. A karácsonyfa díszei újra a padlásra kerültek, elfogyott a mézeskalács is, de azért még tél volt – csak hát már nem volt mire várni. Vége lett az ünnepeknek, kezdődtek az iskolai hétköznapok. A kislány szomorkodva bámult ki az ablakon a deres, ködös kertbe: Legalább most volna a születésnapom vagy a névnapom! Akkor megint várakozhatnék valamire!

Mondok egyet, és ez komoly,
hisz így igaz, ahogy mondom:
ismerek egy Hófehérkét.
És nemcsak hogy ismerem,
egy házban lakik velem!

Kalippa, a sárkányszaurusz egy hatalmas panelház harmadik emeletén lakott az anyukájával, az apukájával és a testvérével. Nagyon szerette a csokifagyit és a zöldborsópürét. Minden kedden este az egész család kényelmes overált vett fel, amiben szabadon tudtak mozogni a szárnyaik. Anyáé sárga volt, apáé zöld, az öcsié kék, Kalippáé pedig csíkos.

Azt mondják, ha sokat eszek,
apánál is nagyobb leszek.
Sőt! fölérek majd az égig,
csodálkozva néznek végig.
Megbámulnak utcán, buszon,
már van – lekvárból – bajuszom.

A sárkány a szekrényemben él –
télikabátok, pulcsik mögött,
anya mesélt róla egyszer,
és a sárkány még aznap éjjel
a szekrény mélyére költözött.

A kalitkában egy színes tollú, furcsa papagáj köszöntötte vidáman a reggelt.

– Mimamimamimamimamóóóó – kántálta. – Hogysmint, uraságod óbúskomorságossága? – kérdezte gunyorosan a fától. – Hiába hordod olyan magasan a csúcsod, hogy mindig fel kell nézni rád! Attól te még csúnya vagy és senki sem szeret! – csacsogta.

A fa búsan susogott válaszul. De a papagáj tovább élcelődött.

A gazdáék gyerekei eladták az öreg házat dolgostul-mindenestül egy messziről jött, idegen házaspárnak. Az idegenek nem voltak gazdák, csak költők, de ismerték a dolgok idejét. Ezért aztán egy csomó dologról azt sem tudták, micsoda, mégis ámuló kíváncsisággal vették kezükbe mindet. Elvégre a költők mondják azt, hogy: van a tárgyaknak lelke, érzem, hogy sírnak a szobában nesztelen. Így ők is úgy bántak a tárgyakkal, hogy boldogok legyenek a szívükben.

Képzeljétek, egyszerűen ma nem kelt fel a Nap, csak a hold világít éhesen.

Bekapcsolták a tévét, várták a déli híradót, a kredencen álló vekker mutatói épp delet jeleztek.

Kedves nézőink, mondta a bemondó, gondolom, mindannyian érzékelték, hogy ma nem kelt fel a Nap. Csillagászok és meteorológusok sem tudnak magyarázatot adni a különleges jelenségre. Kérjük, őrizzék meg nyugalmukat, a Különleges Egység már megkezdte a nyomozást, hogy ki lophatta el a Napot az égről.

Megfordult, hogy az ember után nézzen, aki a kút vizét a tornácra vitte. Úgy tűnt, egyedül lakik itt, s valóban nem volt nyoma se kutyának, se macskának. A kisegér örömében táncra perdült – de jaj, megcsúszott, s beleesett a vízbe. Illetve csak esett volna – a kötél végén lógó vederben találta magát. Alaposan megrémült, de aztán kifújta magát és amint megnyugodott, rájött, hogy a kötélen fel tud mászni, tehát hipp-hopp, megmenekülhet. Lendületet vett, és felkapaszkodott.

Egyszer csak megpillantott valamit! Az úton közeledett. Még kivehetetlenek voltak a körvonalai az erős fényben. Lassan jött, szinte vonszolta magát. Mi lehet ez? – idegeskedett Szivárvány, és keményen megmarkolta Nyomatékot. Aztán… nem hitt a szemének… Ez már Színországban is mindennek a teteje, gondolta égre emelt tekintettel. Egy két lábon járó, ember nagyságú palacsinta cammogott felé!

Van a királynak egy leánya, akihez hasonlatos szép nincs kerek e világon. S ez a leány a fejébe vette, hogy csak ahhoz megy feleségül, bárki fia legyen, aki úgy el tud bújni előle, hogy ő meg nem találja. Háromszor lehet próbát tenni. Ha kétszer megtalálja, az még nem baj, de ha harmadszor is megtalálja, karóba kerül annak a feje, aki szerencsét próbál. Eddig kilencvenkilencen próbáltak szerencsét, karóba is került a feje mind a kilencvenkilencnek. Próbálj te is, öcsém, hadd legyen a te fejed a századik!

Veress Zoltán gyerekköltészete méltatlanul ismeretlen a magyar olvasóközönség körében, pedig okosabb, szellemesebb, szebb meséket hiába is keresnénk: „Mondhatom, hogy azóta is / egyfolytában boldogok, / házuk táján víg zsivajjal / hancúroznak a bocsok.”

Mindig nagyon szeretett rajzolni, ezért nemrég azt mondta az apukájának, hogy ha egyszer oviba megy, ceruza lesz a jele.

A beiratkozáskor az apukája titokban megkérdezte Erzsike óvó nénit, hogy lehet-e ceruza a jele a kislányának.

– Hát persze – felelte Erzsike óvó néni.

Annabé nagyon megörült, amikor megtudta, hogy tényleg ceruza lesz a jele, és már az első napon boldogan ment anyával és apával az oviba.

Egykor régen szél urfival
Fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Amikor megérkeztem a törpék fővárosába, Hegyzugba, hatalmas riadalom és felfordulás fogadott. A magamfajta garabonciásnak az ilyesmi éppen kapóra jön, hiszen ott, ahol nyugalom van, nincs mit megoldani, így nem kapni varázstudónak való munkát sem. De ahol galiba akad, ott egy-két aranytallér is kijut az ember tarsolyába.

Ismerkedő, csapatépítő játékokat, valamint népi találós kérdéseket ajánlunk óvoda- és iskolakezdésre.

Milyen az a fiú, akinek mobiltelefonja van? Annak kemény az élete, mert sokat telefonál, és ezért fizetnie kell. És korán is kell kelnie, az ébresztő funkció miatt. Ha háromszor elrontod a kódot, akkor pápá mobiltelefon. Letilt a SIM-kártya. Mobiltelefon nélkül olyan voltam, aki nem kelt korán, és nem izgult ilyen dolgok miatt. Az a jobb, ha a könnyebb életet választjuk, és nincs mobiltelefonunk.

Úgy vártuk, hogy megszülessél,
alig győztük kivárni.
Azóta nősz, mint a gomba,
te féléves királyfi.

Álommanók, álommanók,
bájos táncot ropók,
bűvös táncot ropók:

pont egy tucat, pont egy tucat.
Hozzák az álmodat,
járják az álmodat.

Alíz még soha nem volt korábban nyári táborban, így kicsit megszeppent az ötlettől: sok idegen gyerek és egy egészen új hely, ahol még soha nem járt! És még a nagymama sem mehet vele. De erősebb volt a kíváncsisága, mint a félelme, úgyhogy hipp-hopp, máris jelentkezett a táborba, és hamarosan ott találta magát hátán hátizsákkal, fején kissapkával egy nyüzsgő gyereksereg közepén.

A meséskönyv legnagyobb zsenialitása mégis a tökéletesen működő elbeszélői hangban rejlik: Zalka Csenge Virág megtalálta azt a közvetlen, élőbeszédszerű és egyszerre igényesen irodalmi nyelvezetet, ami úgy szól a ma gyerekéhez, felnőttéhez egyaránt, hogy nem próbál modern lenni, nem próbál aktuális lenni, nem akarja mindenáron megkedveltetni magát, mégis tökéletesen érthető, befogadható, sokszínű és szórakoztató, és továbbörökíti a magyar népmese gazdag szóbeli hagyományát.

A képregény kerettörténete szerint a kamasz Berci osztálykiránduláson vesz részt a Mátyás-templomban, de nem kifejezetten élvezi. Unalmában a templom által kifejlesztett telefonos alkalmazást kezdi böngészni, és azon keresztül váratlanul feltöri a titkos kódot, melynek hatására megáll az idő és életre kelnek a templom szobrai: Tabula és Rasa, a múltébresztők az időlift segítségével elkalauzolják Bercit a régmúltba és bemutatják neki a templom történetét.

Egy álló nap utaztam, megállás nélkül keresztül a Tóhát rengeteg erdején, de keresztül bereken, mocsáron is. Már jócskán beesteledett, mikor egy apró kunyhónál találtam magam. Nem volt ott széltében-hosszában semmi más, se ember, se állat, csak ez a kis kunyhó a puszta közepén, de bentről fény világlott. No, gondoltam, itt válik el a vér a víztől, bátorságot vettem magamon és bekopogtam az ajtón háromszor.

Az érzékenyítő mesék valódi újdonsága az, hogy olyan, korábban főhősként egyáltalán nem szereplő figurák is megjelennek bennük, akiknek valamilyen nehézségük, akár testi fogyatékosságuk van.

Sárkánytojást ad Martosnak,
szerencsepatkót száznyolcat,
ragyog a nép szeme, szája,
rántotta lesz vacsorára.

Régen történt, egy verőfényes, hihetetlenül meleg napon, hogy a Vizek Ura bennragadt a Paraná folyó deltájában. Megállt ugyanis egy percre, hogy élvezze a friss levegőt, a puha szellőt a sűrű fák árnyékában, lebegett csak a vízben, behunyt szemmel, de a percekből órák lettek, és ő hirtelen megérezte, hogy az iszapban fekszik, s orra kikandikál a folyó vizéből.

A mély fűtenger közepén kis, százszorszépfüzérekkel díszített tisztásra érkeztek. Parányi népség vonult ott fel. Virágszoknyás leánykák, kedves egérkék pörögtek, forogtak, a vörösbegy és az ökörszem énekének dallamára. Sünök húzta fogatán apró királynő érkezett, akkorka, mint egy baba Alíz régi babaházából, és törékeny, mint egy szál virág. Földig érő, zöld ruhát viselt, hosszú aranyhaját a gyöngyvirág apró, fehér harangocskái díszítették. Fején kicsi aranykoronát hordott.

A bolt, ahová belépett, tényleg frissen költözhetett ide: a puha pitéknek már nyomuk sem volt, eltűntek a brutyeszes polcok, a zsemlyés kosarak meg a pogipiramisok. Velük együtt eltűnt a mámorító péksüti illat is – ami azért kár –, de ettől még ez az egész valahogy nem tűnt állatkereskedésnek. Egyáltalán nem. Kezdjük ott, hogy nem voltak ketrecek, kalitkák meg akváriumok, de egy darab se!

Élt egyszer valahol, talán még én sem tudom pontosan, hogy hol, egy királylány, aki időről időre úgy érezte, hogy nincs igazi hajléka a saját életében. Sokszor gondolta azt, hogy rossz helyre született. Hogy túl jó helyre született. Szerette apját, anyját, de azt nem, hogy olyan életre szánták, amilyet ő nem szeretett volna magának.

Fülük apró, arcuk kerek…

Hisz ez három bagoly gyerek!

Bagoly Péter, Bagoly Rezső, Bagoly Balázs,

Itt az egész bagoly bagázs!

Szép csizmákat csinált Péter.
(Így hívták az ifjú mestert.)
Szorgalmához nem fért kétely,
csupán egy nagy hibát restellt.
Szenvedélye volt a kocsma.

Az éjszakai kertben
lámpát lóbálva jár
a fű között botolva
a pöttöm fénybogár.

A papagáj ezzel elrepült, és Csírí, látva szárnyai színpompáját, máris tudta, mit fog cselekedni. Visszaszaladt a házba és elővette a fonáshoz használatos gyékényleveleket. Térült-fordult, festéket főzött, beáztatta a növényt, majd kitette a napra száradni. Másnap kiült az árnyékba és káprázatos gyékényszőnyeget font: kék és piros papagájok táncoltak rajta.

Egyszerű a jeti hite,
jéghideg, ropogós pite.
Annyira hisz a pitében,
meg nem ingatod hitében.

A mocsár közepén állott a Tóvár. Erős földvár volt, két, tizenhárom ölnyi sánccal körülvéve, de nem lakott abban más, csak Zömök, a kígyósárkány. Néha, éjjelente a sárkány leosont a mocsár végébe, s felkúszott a szántóföldeken egészen a Kampó János földjére, s ott úgy megdézsmálta a jószágokat, hogy a gazdának másnap szekérszámra kellett újra hozatni a városból.

A macska, miután előző nap megsétáltatta a kutyát, elhatározta: ma a gazdájára rak pórázt, és őt is kiviszi az utcára. A cica néhány hete még félénk jószág volt, de miután sikerült neki becsapni és megszelídíteni a kutyát, igencsak felbátorodott, sőt elszemtelenedett. Azt gondolta, nincs számára lehetetlen dolog, bármit megtehet, leigázhatja akár az egész világot.

Tyombráf királynak már volt némi tapasztalata a szárnyak keresésében és megtalálásában. Mi tagadás, semmi kedve nem volt megint lehozatni a padlásról kedvenc lovának, Hókának a szerszámait, fegyverzetét, és nekivágni újra az ismeretlennek.

Leiszút Feliszút kétségkívül egy félelmetes kinézetű sárkány volt. Hatalmas, tűzálló pikkelyekkel borított testét négy oszlopméretű mancs tartotta, fején szarvak nőttek, és ha dühös volt, nem egyszerűen gombóc, hanem lánggombóc nőtt a torkában. Igaz, hogy sárkányemlékezet óta selypített, mégis megszokta már, hogy minden teremtmény, akivel csak találkozik, tisztelettel, sőt rendszerint rettegéssel tekint rá.

A lány megrázkódott. Amikor kiszabadult, köszönetképpen bókolt egyet Zsombor felé, majd amikor egy kedvező szélfuvam támadt, szép lassan emelkedni kezdtek. Meg sem álltak a legnagyobb hegy legnagyobb sziklájáig, ahol boldog táncba kezdtek a felhők alján.

Pálmaházban – nohát, nohát –

szemlélődtem, bámultam

épp egy szép nagy királyboát,

erre ő meg (hogyan tovább?)

bekapta a lábujjam.

Ha elültetsz egy zacskó meggyes Haribót, gumicukorfa nő belőle. Ezt mondták a bátyjai Balázsnak, amikor otthon mesélte, hogy az elkövetkezendő technikaórákon fűszernövényeket fognak ültetni. A testvérei folyton rajta nevetnek, mindig csőbe akarják húzni, de Balázs eldöntötte, ezúttal nem dől be nekik.

Álarc mögé bújtak, jelmezt húztak, összevissza ugrabugráltak, kornyikáltak, és ha már végképp semmi más nem jutott az eszükbe, jobb híján megdobálták egymást tojásokkal. Főleg a lányok, és főleg a fiúkat.

Józsika, Józsika ásít,

Nézi, hogy „jött-e ma mélem,”

Végleg elunja magát és

Szundit a reklámlevélen.

Volt egyszer, hol nem volt, egy rendes, falusi konyhában élt-éldegélt a puding meg a krumplisaláta. Nem éltek éppen régóta, csak mióta a gazdasszony elkészítette őket, de hát a pudingoknak meg a krumplisalátáknak sokkal lassabban telik az idő. Ültek hát a hűtőszekrényben, és nagyon furcsa dolgokról beszélgettek.

Csöndkertjében csöndvirág,

csöndkoronás nyurga fák.

Feje fölött csönd a lámpa,

feje alatt csönd a párna.

És a kertben nem volt csend! Fülrepesztő harsánysággal dalolt odakint a napsárga csicsőrke, a zöldike, az erdei pinty. Egy nagy virágcserép-alátétben feketerigó fürdőzött, az sem zavarta, hogy a kislány szinte mellette állt: vidáman fröcskölte százfelé a langyos vízcseppeket.

Történt egyszer, hogy a klastrom

omladozó, hűs falát

hátrahagyta, s koldulni ment

buzgón, vígan két barát.

Zizi tündér lovagol

Virágszirmon valahol,

Holdsugáron Valahonban

Sok mindent szeretnék,

de leginkább repülni:

mint egy pillangó,

mint egy széncinke,

mint egy pihetoll

Kezében aranyszínű, hervadt lampionvirágot tartott maga elé. Formája hagymakupolához hasonlított, és mint a szívet a vér erezete, ágas-bogas hálóval vont burkot rubinvörös termése fölé, mely szabálytalan lüktetéssel dobogott, mint egy beteg szív.

a hóból ki se látszom,

a hóból, havazásból,

e duhaj hóvilágból

A hamvazószerdával kezdődő böjti időszak nemcsak a testi böjtöt jelentette, hanem a lelki mértékletességre, önmegtartóztatásra is kiterjedt. Ilyenkor tilos volt szórakozni, zenélni, táncolni, énekelni, viszont a felmelegedő időjárás, kizöldülő természet mégis szabadtéri időtöltésre, játékra szólította a gyerekeket és fiatalokat. Ezekből a böjti játékokból szeretnénk néhányat bemutatni.

„Ma van húsvét napja, másodéjszakája, jól tudjátok.

Kinek első napján Jézus feltámadván, dicsőséggel!”

Legelőször kiszínezi

vöröshagymalével,

majd cifrára pingálja ki

tölgyfa levelével.

A habfiúnak rövid, barna haja volt, amibe zöld hínárok fonódtak. Szemhéja két kagyló volt, és szeme tengerzölden csillogott. Körmei helyén is kagylók nőttek, és bőrét vékony moszatréteg borította. Szája szederjes volt, mintha mindig fázna, és fülei úgy mozogtak, mint a halak kopoltyúja.

Tóth Zita kedvesen humoros meseregénye Vitéz Patinavölgyi Kornél kalandjait végigkísérve ismerteti meg az Országház épületét, alkotásait, mindennapi életét és bizony legféltettebb titkait is.

Nem tántorított el a király szava, rögvest munkához láttam, s hajaj, volt is mit tenni. Ezer aranyszőrű paripa volt az istállóban s még hatszáz gyémántszarvú ökör. Százholdas erdőt kellett kivágnom, és hétszáz rend méterfát felaprítanom.

Gyermek- és ifjúsági irodalom rovatunkban közöljük a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. 2017-ben első alkalommal meghirdetett alkotópályázatának mese kategóriában nyertes művét.

Egy napon egy pottócsapat

szobát bérelt, húszágyasat.

Fán henyéljünk? Jobb a fotel.

Dzsungel helyett luxushotel.

Mindenkinek vannak emlékei Boribonról meg Annipanniról és a kockásfülű nyúlról. Marék Veronika könyvei mindenkinél meg vannak kicsit rongyolódva a sok nyitogatástól, és Kippkopp képén maszatos ujjacskák nyoma látszik. Marék Veronika pontosan úgy mesél, ahogy ír.